Törőcsik Marié az első Szent-Györgyi Érem
Törőcsik Mari színművésznek ítélte oda elsőként a Magyar–Orosz Művelődési és Baráti Társaság az általa alapított Szent-Györgyi Érmet az orosz és magyar kultúra közötti élő kapcsolat formálása terén kifejtett sok évtizedes művészi tevékenységéért.
A színésznő kedden délután a Kossuth Klubban vette át a díjat. "El sem tudom képzelni, hogy engem magánemberként is képesek így szeretni" - reagált az őt köszöntő tapsra Törőcsik Mari.
Utalva a Nemzeti Színház igazgatói posztjával kapcsolatos hétfői döntés körülményeire, hangsúlyozta: "Tegnap nagyon rossz napom volt, kicsit összeomlottam. Mert ugyanúgy meghurcoltak, mint a Művész Színház miatt".
Mint felidézte annak idején azt mondta neki Anatolij Vasziljev: "Maruszja, nem való maga ezeknek, jöjjön ki hozzánk két hónapra. Elmentem Moszkvába, 100 oldalt mondtam magyarul, az ő színészei a többit oroszul és az életem egyik legnagyobb élménye volt. Az orosz kultúra mindig segít nekem. Már 10 évesen Tolsztojt és Dosztojevszkijt olvastam."
Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója Törőcsik Marit méltatva kijelentette: ő az a művész, aki a világ összes kitüntetését megérdemli. Ikarusz busz, Glóbusz konzerv már nincs Oroszországban, de a Kölyök című DVD Törőcsik Marival orosz kiadásban ma is kapható, "mert a világban mégiscsak rend van".
Emlékeztetett arra, hogy milyen kiemelkedő alakítással tette nagyszerűvé a közepes mű, A varsói melódia hősnőjét, hogy Osztrovszkij A vihar című drámájában Katyerina öngyilkosságra készülése maga volt a katarzis.
Szvák Gyula, az ELTE Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központjának tanszékvezető egyetemi tanára az MTI-nek elmondta, hogy a díj az orosz és a magyar kultúra közötti kölcsönösséget is jelképezi.
Törőcsik Mari köszöntésében Tompos Kátya is szerepet vállalt, egy cigány és egy orosz népdal érzelmes előadásával.
Tavaly az orosz állam tüntette ki Barátság Érdemrenddel Törőcsik Marit. A kétszeres Kossuth-díjas színésznő az orosz kultúra népszerűsítéséért kapta az elismerést. "Nagy emberek rendeztek engem abból az országból, és mindegyik fénykorában" - nyilatkozta akkor Törőcsik Mari, példaként említve Grigorij Konszkijt, Jurij Ljubimovot és Anatolij Vasziljevet.
A Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság egy éve működik ezen a néven. A díj alapítása azt célozta, hogy erős hangsúly legyen a művészeti teljesítményeken. Az pedig kézenfekvő volt, hogy az elismerést Szent-Györgyi Albertről, a Nobel- és Kossuth-díjas tudósról nevezzék el, hiszen 1945 januárjában az ő elnökségével alakult meg Magyar-Szovjet Művelődési Társaság - hangsúlyozta Szvák Gyula, akinek beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közüljük:
"Kedves Művésznő, tisztelt ünneplő közönség!
A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság néven 1945-ben alakult első baráti társaság első elnöke Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas akadémikus volt. A Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság, mint jogutód első Szent-Györgyi Érmét ma Törőcsik Mari színművésznő kapja.
E két nevet csupán csak kiejteni is óriási megtiszteltetés számomra. Boldog embernek érezheti magát, aki a magyar szellem e két ikonikus nagysága mai virtuális találkozásának részese lehet. De a katarzis régen vált csodáját adományozza a szervezetnek is, amelynek tagjai oly hosszú ideje és oly magukra hagyatva várták a csoda eljövetelét.
Törőcsik Mari, a nagy varázsló bőségszarujából akadt édes gyümölcs a magyar-orosz művelődési kapcsolatok hétköznapi robotosainak is. Bizony nem sok kényeztetés jutott nekik osztályrészül az utóbbi évtizedekben. De kitartottak, mert nem valamiféle politikai rendszer kiszolgálóinak, hanem egy világszínvonalú kultúra szerelmeseiként az emberek közötti párbeszédre, a másság be- és elfogadására, egyszersmind az azonosság fel- és megismerésére szegődtek. Egy korszakos, a nemzet képzeletbeli panteonjából a maga valóságában elénk lépő művész elkötelezettsége az orosz kultúra és a magyar-orosz művészeti kapcsolatok iránt, óriási erkölcsi erőt ad mindenkinek, aki ugyanezeket az értékeket vallja.
Örülök és kétségtelenül némi elégedettséget – hadd ne mondjam: elégtételt – érzek, hogy eljutottunk idáig. Annyi volt a konjunktúra lovag, a statisztika, meg a kipipáló szocialista kultúrbrigád, majd az elforduló és elpártoló „szovjetbarát”, hogy bizony az 1990-es évek elejének politikai földcsuszamlását akár egy olyan friss, tisztító tavaszi vihar eredményének is tekinthetnénk, amely kíméletlenül elválasztotta a kultúra barátokat a hatalom talpnyalóitól. A magyar melegházban mesterségesen dédelgetett orosz kultúra kikerült természetes közegébe és megkezdte élet-halálharcát a túlélésért.
Jó esélyei voltak rá. Hiszen csak a xenofób gyűlölet kérdőjelezhette meg ezeréves értékeit, csak a negatív IQ-bajnok kurzuslovagok aggathatták rá a diszkreditáló „szovjet”, vagy „kommunista” jelzőt. Az olyan hiteles művészek, mint mai kitüntettünk soha nem fordultak el tőle, soha nem tagadták meg azt, de elkötelezetten hirdették humanista üzenetét. A magyar kultúra legjava, az igazi magyar kultúra, ugyanis minden ellenkező, manipulatív híreszteléssel szemben, mindig is befogadója volt az orosz kultúrának, azzal állandó termékeny kölcsönhatásban állt. Ma sincs ez másként, ráadásul napjainkban jelentős társadalmi legitimációt is magunk mögött érezhetünk, hiszen a nemrégi országos, reprezentatív felmérés szerint a magyar lakosság 95 %-a támogatja vagy elfogadja a magyar-orosz kulturális kapcsolatokat és csak 5%-a ellenzi azokat
A Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság tagjai ezért büszkén nézhetnek egymás és mások szemébe: az idő őket igazolta. Nem volt könnyű kitartani, a sorok igencsak megritkultak, de ma egy megújult, nevében is a kultúrára fókuszáló, megerősödött szervezet áll előttünk, amely átérzi felelősségét a magyar–orosz kétoldalú kapcsolatok javítása terén, kész a magyar és az orosz civil társadalom közötti párbeszéd kanalizálására és koordinálására, az un. „népi” diplomácia tartalommal megtöltésére.
És előttünk vannak már utódaink is. Nem kell attól tartanunk, hogy a Társaság kiöregszik, lelkes fiataljaink Tolsztojevszkij Tagozat néven már szervezik ifjúsági szervezetünket. Van hát kinek átadni a stafétabotot.
A sors most ránk mosolygott. Ma egy kivételes, mert igaz, nagy, mert esendően emberi, hiteles, mert humanista művész tisztel meg bennünket, közös ügyünket: az egyetemes kultúra ügyét. Adjuk át hát magunkat e megismételhetetlen pillanat gyönyörűségének, a „ritka percek selyemszalagját most együtt bontsuk fel” és alakítsuk meg végre, amit még Iszaak Bábel öreg zsidója, Gedali, a fűszeres annyira reménytelenül szeretett volna, így, legalább magunk között: a „jó emberek Internacionáléját”.
Ki más lehetne a legméltóbb e profán szentély alapkő letételére, mint Törőcsik Mari - Thalia, Zeusz és Mnémuszüné lánya, a színház múzsája?!
Köszönöm a megtiszteltetést és a tisztességet."
