A XX. század kis magyar filmtörténete című programba 16 játékfilm került be. Büszkék lehetünk, mert nagy gondot okozott, mi maradjon ki. Pavlov ragaszkodott a némafilmes időszak és a harmincas évek reprezentálásához is meg ahhoz, hogy egy rendező csak egy filmremekkel szerepelhet, és a korszakoknak is arányosan kellett megjelenniük. A feladatot nem lehetett tökéletesen megoldani.
Íme a lista, amelyet szívesen bővítettek volna: Kertész Mihály: A tolonc, Kalmár László: Halálos tavasz, Szőts István: Ének a búzamezőkről, Radványi Géza: Valahol Európában, Fábri Péter: Körhinta, Jancsó Miklós: Szegénylegények, Gaál István: Feldobott kő, Makk Károly: Szerelem, Huszárik Zoltán: Szindbád, Dárday István–Szalai Györgyi: Jutalomutazás, Gothár Péter: Megáll az idő, Bódy Gábor: A kutya éji dala, Mészáros Márta: Napló gyermekeimnek, Szabó István: Redl ezredes, Tarr Béla: Kárhozat, Szász János: Woyzeck.
Lelkes partner nélkül nem lett volna sok esélye filmjeinknek a Tretyjakov-képtár vásznára kerülni. A moszkvai Magyar Kulturális Központ örömmel vette vállára a szervezési és finanszírozási terhek nem kis részét. – Nagyon jó pillanatban jött a kezdeményezés a filmművészet éve miatt, nem lehetett kihagyni ezt a lehetőséget – meséli Hegyi Anita megbízott igazgató. – Makszim fantasztikusan hajtott mindenkit, mentünk utána, és nagyon örülök, hogy minden összejött.
Makszim Pavlov és Hegyi Anita szerencsére az érdeklődés felkeltését sem bízta a véletlenre. A remek műsorfüzet és a hagyományos hirdetési lehetőségek mellett elképesztően intenzív marketingtevékenység folyt a Facebookon. És sikerült utat találni a célcsoporthoz. Száz körül mozgott az átlagos látogatottság, ötvenre tehető azok száma, akik legalább hét filmet megnéztek. A második vetítés után neves szakértőkkel kerekasztal-beszélgetés is zajlott a magyar filmről. Megható volt hallgatni, milyen elevenen él sokakban filmművészetünk, mennyi gondolatot, érzelmet és tiszteletet ébresztettek alkotóink Oroszországban is.