|
 A kurzus nem dramaturgiai kérdésekre fókuszált, hanem a színház mint intézmény társadalmi beágyazottságára, illetve ennek változásaira az utóbbi szűk egy évtizedben Oroszországban. Oxana Yakimenko három tendenciát emelt ki: az alternatív és dokumentum-színházak egyre intenzívebb jelenlétét, a hagyományos színházak megújulási törekvéseit, valamint az orosz klasszikusok újszerű, alternatív interpretációit, illetve az ezekre adott szakmai, társadalmi és politikai válaszokat.
A dokumentumszínház természetéből fakadóan erősen politikus műfaj, ezért nem meglepő, hogy a közönséget szélsőséges polarizálódás, vagyis az aktív elfogadás és az aktív elutasítás, nyílt protestálás egyaránt jellemzi. A már Magyarországon is bemutatkozott Teatr.doc, valamint a Praktika nevű társulat előadásait használta Oxana Yakimenko illusztrációként. Az államvezetés szempontjából a dokumentumszínház kényelmetlen jelenség, mivel azonban ezek a társulatok nem állami pénzekből működnek, hivatalosan nem lehet őket felszámolni, működésüket ugyanakkor lehet akadályozni, ami a Teatr.doc esetében meg is történt 2014 végén. A társulat további működését a civil társadalom tette lehetővé rekord idő alatt megszervezett közösségi összefogással.
A hagyományos nagyszínházakban is tapasztalhatók megújulási törekvések, de az állami finanszírozástól való függés nem teszi lehetővé a konformizmussal való teljes szakítást. Érdekes példának számít a szentpétervári Bolsoj Dramatyicseszkij Tyeatr megújulása. 2013-ban Andrej Mogucsij rendező lett a színház vezetője, aki alternatív felhangokkal próbálja színesíteni a jellegzetes nagyszínházi aurát. Nincs egyszerű dolga. A közönség befogadóbb az újításokra, mint a városvezetés. Mogucsij munkássága magyar szemszögből különösen értékes, ugyanis az első között vitte színre orosz színpadon Örkény István Tóték és Macskajáték című darabjait.
Az orosz klasszikusok modern színrevitelének társadalmi visszhangjait három Anyegin-adaptáción keresztül mutatta be Oxana Yakimenko. 2006-ban a moszkvai Bolsoj Tyeatr színpadán Dmitrij Csernyakov, 2012-ben a novoszibirszki Krasznij Fakel színpadán Tyimofej Koljabin mutatta be Csajkovszkij Jevgenyij Anyegin című operáját, 2013-ban pedig Rimas Tuminas a szintén moszkvai Vahtangov Színházban vitte színre az eredeti Puskin-művet. Mindhárom előadás óriási visszhangot váltott ki, jellemzően negatívat, mind a közönség, mind a szakma köreiben. Számos ismert művész és közéleti személyiség nyilatkozott arról, hogy nem ért egyet az újszerű megközelítésekkel, egyesek tiszteletlenségnek, mások egyenesen a klasszikus értékek elleni támadásnak értékelték az előadásokat. Ám ezek a viták inkább jót tettek, semmint ártottak volna, mert nagy nézőszámot és aktív befogadói attitűdöt generáltak.
Meghökkentő volt azonban a 2014-es úgynevezett „Tannhauser-ügy”. A már említett Tyimofej Koljabin 2014-ben színpadra állította Novoszibirszk Operaházában WagnerTannhäuser című operáját. A pravoszláv egyház novoszibirszki metropolitája pert indított a rendező ellen a megszentségtelenítő Krisztus-ábrázolás miatt. Emberek csoportjai utcai demonstrációkat szerveztek, az előadás betiltását követelve. Végül a bíróság ejtette az ügyet, a közfelháborodás hangjai azonban nem csitultak el. A művész-szakma viszont országszerte egységesen az előadás és a rendező mellé állt a művészi szabadság védelmében.
Oroszországban általános jelenségnek számít, hogy a színházak – hasonlóan a magyarországi tendenciákhoz –próbálnak sokrétű kulturális központként funkcionálni, tehát nem csak színházi előadásokkal vannak jelen a kulturális életben, hanem intellektuális klubot működtetnek, szabadidős rendezvényeket szerveznek, filmvetítéseket tartanak stb. Napjainkban rendkívül aktív az orosz színházi élet, óriási az érdeklődés a közönség részéről. Nincs olyan hétköznap, amikor ne lenne teltházas szinte valamennyi szentpétervári színház. Valószínűleg ez jellemzi az ország minden nagyvárosát, illetve számos kisvárost is, ahol országos hírre szert tevő társulatok működnek. Ilyenek például Jaroszlavl és Himki színházai, vagy a Tyilzit Színház (Kalinyingrádi terület Szovetszk község).
A magyar és az orosz színházi élet tendenciái között egyre több párhuzamot fedez fel Oxana Yakimenko, akinek küszöbön álló feladata kortárs magyar drámák felolvasószínházi tolmácsolása Szentpéterváron.
(Forrás: Gyimesi Zsuzsanna-russtudies.hu)
|
