Társasági beszámoló és Tisztújító Közgyűlés - 2024. 04. 12.

Társasági beszámoló és Tisztújító Közgyűlés - 2024. 04. 12.

Társaságunk Elnöksége 2024. április 12-én megtartotta esedékes beszámoló és tisztújító közgyűlését.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 

a Társaság beszámoló és tisztújító Közgyűlésének  

2024. április 12. napján tartott üléséről 

Az ülés helye: Nemzetek Háza, 1062 Budapest, Bajza utca 54. mfsz. 1/1.(Társaság székhelye) Az ülés kezdete: 16.00 óra; az ülés bezárása: 18.19 óra. 

Az ülést vezette: Gilyán György, a Társaság elnöke 

Jegyzőkönyvvezető: Németh Tibor, a Társaság alelnöke 

I. Határozatképesség megállapítása 

Gilyán György, a Társaság elnöke (a továbbiakban: elnök) 16 óra 00 perckor köszöntötte a  jelenlévőket, majd felkérte Hirschler Tamást, a mandátumvizsgáló bizottság elnökét, ismertesse a  szavazati joggal jelen lévők számát. Hirschler Tamás, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke  bejelentette, hogy az ülést megelőző regisztráció során 16 óra 00 percig 29 (huszonkilenc) fő  regisztrált a 137 (egyszázharminchét) nyilvántartott tagból. 

Gilyán György ennek alapján bejelentette, hogy a Közgyűlés nem határozatképes, és - hivatkozva a  meghívóban is jelzettekre, miszerint az Alapszabály IV. Cikk (4) bekezdése alapján a halasztott  Közgyűlést a Társaság elnöke ugyanaznap legkorábban 16.15 órai kezdettel, változatlan napirenddel hívja  össze, amely ülés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes – szünetet rendelt el  legkorábban 16.15 óráig.  

II. Az ülés megnyitása, napirend előtti bejelentések  

Gilyán György 16 óra 15 perckor a Közgyűlés halasztott ülését megnyitotta, és bejelentette annak  Alapszabály szerinti határozatképességét. Felkérte Hirschler Tamást, a mandátumvizsgáló  bizottság elnökét, ismertesse a szavazati joggal jelen lévők számát. Hirschler Tamás, a  mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelentette, hogy a jelenléti íven 33 (harminchárom) szavazati  jogú tag igazolta aláírásával a jelenlétét.  

Az elnök a határozatképességet megvizsgálva a kézfeltartással történt ellenőrzést követően  megállapította, hogy 33 (harminchárom) szavazásra jogosult van a teremben. 

Az elnök bejelentette, hogy a jegyzőkönyv vezetésére Németh Tibor alelnököt kéri fel. Kérte, hogy  a Közgyűlés a jegyzőkönyvvezető személyét fogadja el. 

A Közgyűlés nyílt szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett Németh Tibor  alelnököt jelölte ki jegyzőkönyvvezetőnek. 

Az elnök bejelentette, hogy az Alapszabály IV. Cikk (6) bekezdése alapján a Közgyűlésen működő  szavazatszámlálókat – az ülést vezető javaslatára – a jelen lévő, szavazati joggal rendelkező tagok  maguk közül választják meg. Az elnök javaslatot tett Makay László (szavazatszámláló bizottság  elnöke), Bedő János és Parizán Ildikó a (szavazatszámláló bizottság tagjai) szavazatszámlálóként  történő megválasztására. 

A Közgyűlés nyílt szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett a  szavazatszámláló bizottság elnökének Makay Lászlót, tagjainak Bedő Jánost és Parizán Ildikót megválasztotta. 

Az elnök javasolta a Közgyűlésnek, hogy a jegyzőkönyv hitelesítésére Wikhardt Pétert kérje fel. A Közgyűlés nyílt szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett Wikhardt  Pétert jelölte ki a jegyzőkönyv hitelesítőjének. 

III. A napirend megállapítása 

Az elnök bejelentette, hogy az ülés napirendjének megállapítása következik. Az elnök tájékoztatta  a Közgyűlést, hogy a közgyűlési meghívó kézbesítésétől számított nyolc napon belül a Közgyűlésen  szavazati joggal rendelkező tagja, az Elnökség vagy az Ellenőrző Bizottság a Társaság elnökétől a  napirend kiegészítését nem kérte. 

Miután javaslat a Közgyűlés összehívását meghirdető meghívóban ismertetett napirend kapcsán nem  érkezett, az elnök a napirendi javaslatot szavazásra tette fel. 

A Közgyűlés nyílt szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta a  következő napirendet:  

1. Beszámoló az Elnökség 2023. évi működéséről, a Társaság 2023. évi tevékenységéről Előadó: Gilyán György elnök 

[1] 

2. Beszámoló a Társaság 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról és javaslat a 2024. évi  költségvetés megállapítására Előadó: Németh Tibor alelnök 

3. Az Ellenőrző Bizottság 2023. évi beszámolója Előadó: Tamás István EB elnök 4. Az új elnökség és az ellenőrző bizottság megválasztása Előadó: Döbörhegyiné Tamás Éva JB elnök Az elnök javasolta a Közgyűlésnek, hogy a 4. napirendi pont tárgyalása és a választás alatt a  közgyűlés levezető elnöke Németh Tibor legyen. A Közgyűlés a javaslatot nyílt szavazással, 33 igen és  0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta. 

IV. A napirenden szereplő kérdések tárgyalása 

1. Beszámoló az Elnökség 2023. évi működéséről, a Társaság 2023. évi tevékenységéről Előadó: Gilyán György elnök Az elnök ismertette a Társaság 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolót,  tájékoztatta a Közgyűlést arról, hogy az Elnökség a Közgyűlésre benyújtott előterjesztések tervezetét  2024. február 29-i ülésén tárgyalta meg és hagyta azokat jóvá, az ülésen részt vett az Ellenőrző Bizottság  elnöke is. A Közgyűlés Ügyrendje szerint a Közgyűlés előtt beszámolásra kötelezett testületek és  tisztségviselők Alapszabály szerinti beszámolására kizárólag írásban kerülhet sor. Az előterjesztések  benyújtásával a beszámolásra kötelezettek ennek az előírásnak megfelelnek. Az elnök kiemelte az  alábbiakat: 

I. Az Elnökség tevékenységének középpontjában 2023. évben is a Társaság erősítése, hosszú távú  fennmaradása esélyének javítása állt. Ennek érdekében több irányban dolgoztunk, ideértve mindenek  előtt (a) a Társaság kulturális missziójának tartalmi, professzionális tökéletesítését, ezzel összefüggésben  (b) a MOMBT vonzerejének fokozását, különösen az ifjúság körében és végül (c) a Társaság anyagi  stabilitásának és szervezeti hatékonyságának javítását

Ad-a: A tagság, a szimpatizánsok, az érdeklődők körének szélesítését szolgálta a megújuló, bő  programkínálatunk, fókuszában a nagyközönség számára is nyitott, orosz kultúrát népszerűsítő  művelődési programokkal. 2023-ban 12 önálló és 3 más szervezetekkel közös programot szerveztünk,  ezek nagyobb részben az orosz irodalom, a zene, az alkotó és az építőművészet alkotásaira koncentráltak.  Emellett voltak történeti visszatekintő előadások, kétoldalú gazdaságpolitikai kitekintés, továbbá féltucat  az orosz és a magyar kultúrához, hagyományokhoz kapcsolódó klubszerű, baráti összejövetel. 

Ad-2: A tagság bővítése, a társaság iránti társadalmi érdeklődés felkeltése, fokozása céljából erősítettük  kapcsolatrendszerünket: az egyetemekkel, hasonló profilú társadalmi szervezetekkel, állami  intézményekkel (ELTE, BGE, Kelet-Európa Üzleti Klub, Dialogorum Alapítvány, KSzoRSz, OKK).  Ezen törekvéseinkkel mindenekelőtt az ifjabb korosztály képviselőinek Társaságunkba bevonását  szeretnénk elérni. A fiatalok Társaságon belüli öntevékenységének fokozásával középtávon a fiatalok a  jelenleginél is nagyobb szerepet kapnak a MOMBT vezetésében. A társadalmi kapcsolatok bővítése  továbbra is kiemelt feladat, s ennek érdekében a MOMBT Szegedi Tagozatával, a Jeszenyin Körrel  hatékonyabb együttműködésre van szükség. 

Ad-3: A jelenlegi és jövőbeni aktivitás növeléséhez a kreativitás, a kitartás és a bővülő, megújuló tagság  mellett szilárdítani kell a Társaság anyagi lehetőségeit is. A vezetés nevében köszönjük mindazoknak,  akik adójuk 1 %-ának felajánlásával vagy adományaikkal támogatják a MOMBT-t. Ám még az eddig is  jellemző takarékos gazdálkodás mellett is lankadatlan erőfeszítést kell tenni a támogatási pályázatokon  való eredményes részvétel és a szponzorok megnyerése érdekében. A MOMBT kulturális küldetésének erősítése érdekében kell mozgósítani a Szent-Györgyi Albert Alapítványban meglévő lehetőségeket is. 

II. Az elnök értékelése szerint az Elnökség és az Ellenőrző Bizottság 2023-ban az Alapszabályban  foglaltaknak megfelelően végezte és ellátta feladatait, szellemiségével és egységes kiállásával  hatékonyan segítette a Társaság céljainak realizálását. Az elnök megköszönte ezt a testületeknek és külön  is /A/ a kreatív kulturális programok szervezőinek és alkotóinak, továbbá /B/ a gazdálkodási és pénzügyi  témákat felelősen, jogkövetően és hatékony takarékossággal folytatók munkáját és /C/ az önkéntes  munkát végzők pótolhatatlan tevékenységét.  

Az elnök javasolta, hogy az Elnökség munkájában az eddigi állandó meghívottak (Bodrogi Ferencné,  Szilágyi György) mellett Zachár János is állandó meghívottként vegyen részt. 

Az elnök külön méltatta és megköszönte a Társaság Elnökségéből leköszönő Németh Tibor alelnök és  Wikhardt Péter főtitkár több cikluson keresztül a vezetésben végzett kiemelkedő munkáját. A Társaság  Elnöksége döntése alapján az elnök átnyújtotta Németh Tibornak és Wikhardt Péternek a  MOMBT saját tagjai számára adományozható legmagasabb kitüntetését, a Szent-Györgyi  Díszoklevelet. 

Az elnök javasolta és azt kívánta, hogy a 2025. évi soron következő közgyűlésig a Társaság megújuló  vezetése az Alapszabályban foglalt és a közösen kimunkált célokat követve érjen el újabb eredményeket.  A munka egyik fókuszában a Társaság (jogelődje) megalapítása 2025-ben esedékes 80. éves  jubileumáról történő megemlékezés előkészítésének kell állnia. 

[2] 

Az Elnökség nevében kifejezte reményét az orosz-ukrán háborús konfliktus mielőbbi befejeződése és  tartós, igazságos rendezése iránt, továbbá meggyőződését, hogy a magas kulturális értékek terjesztésével  a MOMBT a továbbiakban is hozzá tud járulni a népek közötti bizalom és megértés elősegítéséhez. Az írásos és szóbeli beszámolóhoz további kiegészítés, hozzászólás nem volt, az elnök szavazásra  bocsátotta az előterjesztést a fenti jegyzőkönyvi kiegészítéssel együtt. 

A Közgyűlés nyílt szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta a  következő határozatot: 

1/2024. (IV.12.) KGY határozat 

a Társaság 2023. évi közhasznú tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról A Közgyűlés  

1. az Alapszabály IV. Cikk (2) bekezdés i) pontjában foglalt hatáskörében eljárva elfogadja a  Társaság 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolót és annak részeként az Elnökség 2023. évi  jelentését; 

2. felhívja a Társaság elnökét, hogy - a jogszabályok és az Alapszabály előírásainak megfelelően  gondoskodjon a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről. 

2. Beszámoló a Társaság 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról és javaslat a 2024. évi  költségvetés megállapítására Előadó: Németh Tibor alelnök 

Az alelnök, ismertetve a Társaság 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról és a 2024. évi  költségvetés megállapításáról szóló, a tagok részére előzetesen megküldött írásos előterjesztést, felhívta  a figyelmet a gazdálkodást negatívan befolyásoló körülményekre, mint az alacsony banki alapkamat, a  tranzakciós illeték, a rendezvényi költségeket terhelő járulékok, a civil szervezetek számára nyitva álló  pályázati lehetőségek külső meghatározottsága. Kérte a tagság aktív közreműködését a személyi  jövedelemadó 1%-ának felajánlása, valamint a tagdíjelmaradások rendezése érdekében.  

Az alelnök a 2024. évi költségvetés tervezete kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy fegyelmezett  gazdálkodás mellett a programok már megszokott színvonala és száma ebben az évben is fenntartható  lesz, de kiemelt figyelmet kell fordítani a forrásbevonásra és a források takarékos felhasználására. 

Az előterjesztéssel kapcsolatban kérdések nem voltak, vita nem alakult ki, az elnök szavazásra  bocsátotta az előterjesztést. 

A Közgyűlés nyílt szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta a  következő határozatot: 

2/2024. (IV.12.) KGY határozat 

a 2023. évről készült egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet  

elfogadásáról 

A Közgyűlés  

1. az Alapszabály IV. Cikk (2) bekezdés i) pontjában foglalt hatáskörében eljárva elfogadja a Társaság  2023. évi egyszerűsített beszámolóját és a közhasznúsági mellékletet; 

2. felhívja a Társaság elnökét és főtitkárát, hogy – a jogszabályok és az Alapszabály előírásainak  megfelelően – gondoskodjanak a beszámoló és a közhasznúsági melléklet letétbe helyezéséről és  közzétételéről. 

3/2024. (IV. 12.) KGY határozat 

a Társaság 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról és  

a 2024. évi költségvetés megállapításáról 

1.) A közgyűlés az Alapszabály IV. cikk (2) bekezdés (i) pontjában foglalt hatáskörében eljárva elfogadja  a Társaság 2023. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót. 

2.) A közgyűlés az Alapszabály IV. cikk (2) bekezdés (i) pontjában foglalt hatáskörében eljárva elfogadja  a Társaság 2024. évi költségvetését a melléklet szerinti részletezésben. A Társaság a 2024. évi  bevételeit 640 ezer Ft-ban, kiadásait 880 ezer Ft-ban állapítja meg. 

3.) Felhatalmazás kap az elnökség, hogy 

a) a Társaság rendelkezésére álló pénzeszközeiből a kiadási előirányzatok fedezésére 240 ezer Ft-ot  felhasználjon, 

b) indokolt esetben a kiadások tervezett összege felett legfeljebb 200 ezer Ft-ot fordítson a Társaság  működésével, illetve programjaival összefüggő, előre nem tervezhető rendkívüli kiadások  fedezésére, továbbá a tevékenységhez kapcsolódó közvetlen költségek közötti átcsoportosításra, 

c) a költségvetés egyensúlyának biztosítására – amennyiben a bevételek nem a tervezett szinten  teljesülnek – a kiadási tételekre és egyéb fizetési kötelezettségek teljesítésére legfeljebb 200 ezer  Ft-ot felhasználjon – ide nem értve az a) alpont szerinti jogcím alapján felhasznált összeget,

[3] 

d) a bevételi előirányzaton felül teljesülő bevételeket – a felhasználási költségek mellett – a  Társaság működésére és programjaira fordítsa, 

e) 2024. december 31-ét követően addig az időpontig, amíg a 2025. évi költségvetést a Közgyűlés  elfogadja, a Társaságot megillető bevételeket beszedje és a kiadásokat időarányosan teljesítse. Melléklet a 3/2024. (IV.12.) KGY határozathoz 

A TÁRSASÁG 2024. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVE 

Bevételek Ráfordítások (Kiadások) 

Előirányzat Előirányzat 

Megnevezés Összeg Megnevezés Összeg 1. Tagdíj 330 1. A közhasznú tevékenységhez 430 közvetlenül kapcsolódó költségek 

2. Költségvetési támogatás 180 A) Anyagi jellegű ráfordítások: 200 ebből ebből 

 − a személyi jövedelemadó 180 − rendezvények költségei 200  meghatározott részének az adózó B) Személyi jellegű ráfordítások: 230  rendelkezése szerint felajánlott ebből 

 összege − rendezvények költsége 150 − egyéb vendéglátás költsége 80 

3. Adomány 45 

ebből 

- tagok 45 

- magánszemélyek

4. Pénzügyi műveletek bevételei 85 2. A Társaság szerveinek, szervezetének 450 ebből működési költségei 

 − kamat (értékpapírok 2024 évi 85 A) Anyagjellegű ráfordítások: 

 esedékes kamata) ebből 

 − ügyviteli szolgáltatások költsége 200 

 − anyagköltség 60 

 − postaköltség 30 

 − bankköltség 70 

 − honlap (weboldal) működtetése 30 

 − Nemzetek Háza tagdíj 60 

B) Személyi jellegű ráfordítások: 0 

ebből 

 − vezető tisztségviselők juttatásai

Összes bevétel 640 Összes ráfordítás (kiadás) 880 A Közgyűlés nyílt szavazással 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta a  következő határozatot: 

4/2024. (IV.27.) KGY határozat 

a 2024. évi tagdíj összegének és befizetési határidejének megállapításáról 

A Közgyűlés az Alapszabály IV. Cikk (2) bekezdés h) pontjában foglalt hatáskörében eljárva a 2024.  évi tagdíj 

a) összegét évi 5.000 Ft-ban, 

b) befizetésének határidejét 2024. szeptember 30-ban állapítja meg. 

3. Az Ellenőrző Bizottság 2023. évi beszámolója Előadó: Tamás István EB elnök Az Ellenőrző Bizottság elnöke, Tamás István írásos beszámolóját kiegészítve kiemelte a Társaság  működőképességének megtartását, a gazdálkodás szigorú rendben történő folytatását, a klubszerű  tevékenység kialakulását, amelyért köszönet jár az aktíváknak. Nemcsak az EB, hanem a Fővárosi  Törvényszék is minden évben szabályosnak, rendezettnek találja és elfogadja a Társaság gazdálkodását, a  közhasznúsági jelentéssel együtt. A Társaságnak egyáltalán nincs köztartozása, a rendezvények nyitottak,  meghirdetettek, eleget tesznek a közhasznúság követelményeinek. Az Ellenőrző Bizottság tagjai jelen  voltak minden elnökségi ülésen, látták az anyagokat, és rendben lévőnek találták a készpénzforgalmat is.  Beszámolójuk tartalmával egységesen egyetértenek. Fontosnak tartotta a többi hasonló irányultságú 

[4] 

szervezettel való kapcsolattartást, kiemelte a Kelet-Európa Üzleti Klubbal folyó hagyományos  együttműködést. Felhívta a figyelmet arra, hogy, aki teheti, segítse a Társaságot a saját, esetleg  családtagjai, barátai 1%-os személyi jövedelemadó-felajánlásával.  

A Közgyűlés nyílt szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta a  következő határozatot: 

5/2024. (IV.12.) KGY határozat 

az Ellenőrző Bizottság 2023. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról 

A Közgyűlés az Alapszabály IV. Cikk (2) bekezdés i) pontjában foglalt hatáskörében eljárva  elfogadja az Ellenőrző Bizottság 2023. évi beszámolóját. 

4. Az új elnökség és az ellenőrző bizottság megválasztása Előadó: Döbörhegyiné Tamás Éva JB elnök A) A levezető elnök ismertette, hogy az Elnökség - az Alapszabály szerinti határnapok figyelembe  vételével 2024. április 12. napjára összehívta a Közgyűlést, hogy a tagság megválassza a Társaság új  elnökségét és az ellenőrző bizottságot. A Közgyűlés az új elnökséget - egy elnököt, két alelnököt, egy  főtitkárt és 3 elnökségi tagot valamint az új ellenőrző bizottságot - egy elnököt és két bizottsági tagot - 3 éves időtartamra választja meg (2027. április 12-ig). Az Elnökség megválasztotta a jelölést  lebonyolító jelölőbizottságot, amelynek elnöke: Döbörhegyiné Tamás Éva, tagjai: Kemenes Mihály és  Makay László. Az elnök köszönetét fejezte ki a leköszönő elnökségnek, és elismerését munkájával  kapcsolatban, amellyel meghatározóan járult hozzá a magyar-orosz kulturális kapcsolatok ápolásához,  majd felkérte Döbörhegyiné Tamás Évát, hogy ismertesse a jelölőbizottság jelentését. 

Döbörhegyiné Tamás Éva, a jelölőbizottság elnöke az írásos jelentést kiegészítve elmondta, hogy a  jelölés során szerzett tapasztalatok a következőkben összegezhetőek: I) a tagság elégedett volt a  leköszönt Elnökséggel, ezt jelzi az is, hogy valamennyien kaptak jelölést új mandátumra is, II) a tagság a  jelölés során kifejezetten örült a személyes megkeresésnek, III) a tagsággal való aktív kapcsolattartás  igényként fogalmazódott meg a megválasztandó Elnökség irányába is. 

B) Az elnök tájékoztatta a Közgyűlést, hogy az Ügyrend 38. §-a alapján a Társaság tagjai a  Közgyűlésen is jelölhetnek valamennyi tisztségre. A jelöléseket a napirendi pont keretében szóban vagy  írásban lehet megtenni a jelölőbizottságnál. A jelölés akkor zárul le, ha a Közgyűlésen az elnök kérdésére  már egyetlen jelen lévő tag sem kíván további jelölést tenni. 

Az elnök feltette a kérdést, hogy akar-e valamely tag további jelöléssel élni. Miután más jelölésre  vonatkozó javaslat nem érkezett, a levezető elnök felkérte a jelölőbizottság elnökét, ismertesse a  végleges jelöléseket. Döbörhegyiné Tamás Éva, a jelölőbizottság elnöke ismertette, hogy a Társaság  új elnökségére a következő személyek kaptak jelölést, akik azt el is fogadják: 

- elnöknek: Gilyán György

- alelnököknek: Thuróczy Lászlóné és Viczai Péter, 

- főtitkárnak: Makayné Bognár Margit, 

- elnökségi tagoknak: Aranyossyné Szegedi Andrea, Gyimesi Zsuzsanna és Tömő Ákos; a Társaság új ellenőrző bizottságára a következő személyek kaptak jelölést, akik azt el is fogadják: - elnöknek: Tamás István

- bizottsági tagoknak: Szaniszló Orsolya és Vörös Karolina. 

Ezt követően a levezető elnök feltette a kérdést, hogy akar-e valamely tag további jelöléssel élni. Javaslat hiányában a levezető elnök bejelentette, hogy lezárult a jelölés a Társaság vezető tisztségviselőire. A levezető elnök a jelölőlista tervezetében szereplő személyeket egyenként, tisztségek szerint haladva – szóbeli nyilatkozattételre hívta fel arról, hogy vállalják-e a jelölést. A nyilatkozattételek lezárultjával a levezető elnök bejelentette, hogy a jelöltlista véglegessé válásával a Közgyűlési Ügyrend alapján a jelölőbizottság megbízatása megszűnt. Egyidejűleg megköszönte a jelölőbizottság munkáját. 

C) A levezető elnök bejelentette, hogy az Alapszabály rendelkezései szerint a Társaság vezető  tisztségviselője, illetve az ennek jelölt személy köteles a választást megelőzően írásban nyilatkozni  arról, ha ilyen tisztséget egyidejűleg más egyesületnél vagy közhasznú szervezetnél is betölt. Továbbá a  Társaság vezető tisztségviselőjének jelölt személy a jelölését követően, de még a választást megelőzően  írásban köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben a megválasztását akadályozó, jogszabályban  meghatározott kizáró okok nem állnak fenn. A levezető elnök bejelentette, hogy a Társaság vezető tisztségviselőinek jelölt és a jelölést elfogadó személyek mindegyike benyújtotta az Alapszabály által  megkövetelt nyilatkozatot, így nincs akadálya a szavazólap elkészítésének. Felhívta a figyelmet 

arra, hogy a Társaság hivatalban lévő vezető tisztségviselőinek megbízatása 2024. április 12-ével lejár, az új vezető tisztségviselők megbízatása 2024. április 13-án kezdődik.  

Az elnök 17 óra 15 perckor a szavazólapok elkészítésének idejére 15 perc szünetet rendel el.

[5] 

D) A szünet eltelte után 17 óra 30 perckor bejelentette, hogy folytatódik a Közgyűlés ülése. 

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a szavazásra jogosultak aláírás és a regisztrációs lap  ellenében egy, a Társaság vezető tisztségviselőinek megválasztására szolgáló szavazólapot kapnak a  szavazatszámláló bizottságtól. 

A szavazólap tartalmazza I) a betöltendő tisztségeket az Alapszabályban megállapított sorrend szerint, II)  az egyes tisztségekre jelölt személyek nevét abc rendben, és III) a nevek mellett a szavazat egyértelmű  leadására alkalmas üres négyzeteket.  

Érvényesen szavazni a név melletti igen vagy nem mellett elhelyezett üres négyzetekben két,  egymást metsző vonallal lehet. Amennyiben mindkét négyzet üresen marad, azt érvénytelen  szavazatnak kell tekinteni. 

Az elnök a szavazás idejére szünetet rendelt el. 

E) A szünet eltelte után 17 óra 45 perckor az elnök bejelentette, hogy folytatódik a Közgyűlés ülése,  egyben felkérte a szavazatszámláló bizottság elnökét, ismertesse a titkos szavazás eredményét. 

Makay László, a szavazatszámláló bizottság elnöke bejelentette, hogy a titkos szavazás során 33 fő adta  le a szavazatát, ebből 33 szavazat érvényes. A Társaság vezető tisztségviselőire leadott szavazatok száma a következőképpen alakult: 

Elnök: Gilyán György 33 igen 

Alelnökök: Thuróczy Lászlóné 33 igen 

 Viczai Péter 33 igen  

Főtitkár: Makayné Bognár Margit 33 igen 

Elnökségi Tagok: Aranyossyné Szegedi Andrea 33 igen 

 Gyimesi Zsuzsanna 33 igen 

 Tömő Ákos 33 igen 

Ellenőrző Bizottság: 

Elnök: Tamás István 33 igen 

Bizottsági tagok: Szaniszló Orsolya 33 igen 

 Vörös Karolina 33 igen. 

A levezető elnök bejelentette, hogy a Közgyűlés megválasztotta a Társaság vezető tisztségviselőit, akiknek megbízatása 2024. április 13-val kezdődik. Egyidejűleg egyenként nyilatkozattételre hívta fel  a Társaság megválasztott vezető tisztségviselőit, hogy vállalják-e a választott tisztségüket. A Társaság valamennyi megválasztott vezető tisztségviselője úgy nyilatkozott, hogy a választott tisztséget vállalja.  

A levezető elnök bejelentette a titkos szavazás során meghozott határozatokat 

A Közgyűlés titkos szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás 

mellett elfogadta a következő határozatot: 

6./2024. (IV. 12.) KGY határozat a Társaság elnökének megválasztásáról 

1. A Közgyűlés Gilyán Györgyöt a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság elnökévé – három éves időtartamra megválasztja. 

2. Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. 

A Közgyűlés titkos szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás 

mellett elfogadta a következő határozatot: 

7./2024. (IV. 12.) KGY határozat a Társaság alelnökének megválasztásáról 

1. A Közgyűlés Thuróczy Lászlónét a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság  

alelnökévé három éves időtartamra megválasztja. 

2. Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. 

A Közgyűlés titkos szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás 

mellett elfogadta a következő határozatot: 

8./2024. (IV. 12.) KGY határozat a Társaság alelnökének megválasztásáról 

1. A Közgyűlés Viczai Pétert a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság  

alelnökévé három éves időtartamra megválasztja. 

2. Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. 

A Közgyűlés titkos szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás 

mellett elfogadta a következő határozatot: 

9./2024. (IV. 12.) KGY határozat a Társaság főtitkárának megválasztásáról

[6] 

1. A Közgyűlés Makayné Bognár Margitot a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti  

Társaság főtitkárává három éves időtartamra megválasztja. 

2. Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. 

A Közgyűlés titkos szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás 

mellett elfogadta a következő határozatot: 

 10./2024. (IV. 12.) KGY határozat a Társaság elnökségi tagjának megválasztásáról 1. A Közgyűlés Aranyossyné Szegedi Andreát a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti  

Társaság elnökségi tagjának – három éves időtartamra megválasztja. 

2. Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. 

A Közgyűlés titkos szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás 

mellett elfogadta a következő határozatot: 

 11./2024. (IV. 12.) KGY határozat a Társaság elnökségi tagjának megválasztásáról 1. A Közgyűlés Gyimesi Zsuzsannát a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság  

elnökségi tagjának három éves időtartamra megválasztja. 

2. Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. 

A Közgyűlés titkos szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás 

mellett elfogadta a következő határozatot: 

 12./2024. (IV. 12.) KGY határozat a Társaság elnökségi tagjának megválasztásáról 1. A Közgyűlés Tömő Ákost a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság  

elnökségi tagjának három éves időtartamra megválasztja. 

2. Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. 

A Közgyűlés titkos szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás 

mellett elfogadta a következő határozatot: 

13./2024. (IV. 12.) KGY határozat a Társaság Ellenőrző Bizottsága elnökének megválasztásáról: 

1. A Közgyűlés Tamás Istvánt a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság  Ellenőrző Bizottságának elnökévé három éves időtartamra megválasztja. 

2. Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. 

A Közgyűlés titkos szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás 

mellett elfogadta a következő határozatot: 

14./2024. (IV. 12.) KGY határozat a Társaság Ellenőrző Bizottsága tagjának megválasztásáról 

1. A Közgyűlés Szaniszló Orsolyát a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság  Ellenőrző Bizottságának elnökségi tagjává három éves időtartamra megválasztja. 

2. Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. 

A Közgyűlés titkos szavazással, 33 igen és 0 nem szavazattal, 0 tartózkodás 

mellett elfogadta a következő határozatot: 

15./2024. (IV. 12.) KGY határozat a Társaság Ellenőrző Bizottsága tagjának megválasztásáról 

1. A Közgyűlés Vörös Karolinát a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság  Ellenőrző Bizottságának elnökségi tagjává három éves időtartamra megválasztja. 

2. Ez a határozat az elfogadását követő napon lép hatályba. 

V. Az ülés bezárása  

Gilyán György újra megválasztott elnök jó egészséget és sikeres munkát kívánt a Társaság tagjainak  valamint az újonnan választott elnökség és ellenőrző bizottság tisztségviselőinek. Miután a tagok részéről kérdés vagy javaslat nem fogalmazódott meg, az elnök az ülést 18 óra 19 perckor bezárta. 

Jelen jegyzőkönyv kelt Budapesten, 2024. évi április hó 14. napján. 

 Németh Tibor s.k. Makay László s.k. Wikhardt Péter s.k. Gilyán György s.k.  alelnök, a Szavazatszámláló a jegyzőkönyv a Társaság elnöke jegyzőkönyvvezető Bizottság elnöke hitelesítője az ülés vezetője

[7]

 

Vissza