"Moszkvából jelentették..."

Moszkvai tudósítók kerekesztal-beszélgetése a Társaságban

 

2014. január 30-án került sor a Nemzetek Házában a korábban Moszkvában dolgozó magyar tudósítók kerekasztal-beszélgetésére.

 

 

 

 

A korábban Moszkvában dolgozó tudósítók közül a beszélgetésen részt vettek Farkas József György, Kulcsár István, M. Lengyel László és Somfai Péter. 

 

 

 

 

 

 

 

A nagy érdeklődéssel kísért rendezvényről M. Lengyel László írta le gondolatait, amelyeket az alábbiakban teszünk közé.

 

 

Elmeséltük, hogy jelentettünk

Mit tegyen az egykori tudósító, ha arra kérik, hogy kollégáival együtt, nagyobb létszámú, baráti, de hozzáértő, ezért kritikus közönség előtt beszéljen a múltról, a munkáról, az emlékezzék vissza nyilvánosan. Egyet tud: listát, elszámolást nem készít, magyarázkodni, igazoló jelentést készíteni nem fog, ez már annak a bizonyos Mosel-vidéki tudósítónak sem állt jól igazán.  

Emberünkre még sem az a jellemző leginkább, hogy hosszasan morzsálná a még be sem kovászolt kenyeret, ráadásul kút mellett sem halt még szomjan soha, úgyhogy először konzultál azokkal a bizonyos barátokkal és kollégákkal. Kiderül azonnal, hogy mindenki szívesen vállalja a felkérést, lelkesen fogadja az elképzeléseket. Meg kell azonban érteni, hogy harminc ember nem tud egyszerre, közönség előtt irányított beszélgetést folytatni másfél órás időkeretben. Egy fogadáson, baráti találkozón, nagy létszámú házibuliban, ahol gyorsan dinamikus csoportokat képeznek a jelenlévők, el tud vegyülni és tud szerepelni ennyi ember, de rendezvényen soha.

Adódik az is: legyen társrendező a MÚOSZ külpolitikai szakosztálya, márpedig ennek elnöke Farkas József György, a Magyar Televízió (akkor még így) első állandóként is működő állandó tudósítója. Akkor már televíziós még egy nyilván nem. Somfai Péter, aki elsőként képviselte Moszkvában a Magyar Ifjúságot, a felkérők oldalán is érdekelt. Kulcsár István? Természetesen! Hiszen ha az ötven körüli vagy annál idősebb embereket megkérjük, hogy mondjanak egy volt moszkvai tudósítót, a legtöbben elsőként biztosan őt említenék. És legyen egy fiatalabb is, aki mindmáig aktívan és újságíróként foglalkozik a volt szovjet térséggel. Poór Csaba, természetesen. Róla pár nappal az esemény előtt kiderül, olyannyira aktív, hogy a kérdéses időpontban is Ukrajnában tartózkodik. Lehetne pótolni, de nem tesszük, maradunk négyen.

És még néhányan, akik az egykori moszkvaiak közül eljönnek, barátokat, kollégákat látni, ha úgy alakul, hozzászólni, kiegészíteni a mondandót. Léderer Pál, Horváth Péter, Izbéki Gábor, Dunai Péter, Hajdók Lajos, ahogy most így eszembe jutnak, és ott volt Borisz Sesztakov, a TASZSZ „örökös budapesti tudósítója”, meg olyan kollégák, mint Flesch István, Baracs Dénes például. Micsoda választék! A bőség zavara.

Nem maradt más hátra, mint vigyázni, hogy nehogy amolyan „három-négy körkérdés aztán lehet hazamenni” unalmas beszélgetés kerekedjen, meg arra, hogy olyik kolléga anekdotázó kedve és érdekes, de bőbeszédű kiselőadása nehogy elvegye közönség lehetőségét a kérdezésre, és persze aktívan bekapcsolni mindenkit, aki nélkül szegényebb lett volna ez a jó másfél óra.

Hogy ez mennyire sikerült, azt majd a résztvevők és a megjelentek eldöntik, talán el is mesélik azoknak, akik nem voltak ott. Mindenesetre a jó szándék és a fentebb vázolt törekvések mozgatták a tudósítók felkérőjét, a beszélgetés vezetőjét, aki most a krónikás:

M. Lengyel László

Vissza