Orosz nagykövet: fel kell lépni a történelem meghamisítása ellen. A történelmet manapság gyakran politikai célszerűség alapján értelmezik; határozottan fel kell lépni a történelemhamisítás, például az ellen, hogy csökkentik a Szovjetunió szerepét a náci Németország elleni második világháborús győzelemben - jelentette ki Alekszandr Tolkacs budapesti orosz nagykövet egy pénteki nemzetközi tudományos konferencián.
"Nemcsakmi nyertük meg a háborút, mi vállaltuk a legsúlyosabb áldozatokat is" -mondta a tanácskozáson, amelyet az ELTE BTK Kelet-Európa Történeti Tanszéke és Ruszisztikai Központja szervezett abból az alkalomból, hogy hetven éve, 1941-ben támadta meg a náci Németország a Szovjetuniót.
Tolkacs azt mondta, hogy a Nagy Honvédő Háború meghatároztaa világháború kimenetelét, volt olyan időszak, amikor a keleti front a német erők háromnegyedét lefoglalta. "Nem szeretnénk, ha országunk szerepét kisebbítenék" – jelentette ki. A nagykövet azt mondta, "kötelesek vagyunk emlékezni történelmünk legkegyetlenebb, legvéresebb háborújára". A magyar részvétellel kapcsolatban megjegyezte, Budapesten sajnos szívesen beszélnek arról, hogy egészen másképp alakult volna a magyar történelem, ha a szovjetek nem győztek volna. Megállapítása szerint Magyarországon túlságosan erősek voltak a Trianon miatti fájdalmak, és ez kényszerítette háborúba az országot. Kijelentette, a Szovjetunió sikerét a gonosz feletti győzelemként kell értelmezni, a náci Németország az emberiség elleni legsúlyosabb vétket követte el.
Szvák Gyula történész, az ELTE Ruszisztikai Központjának vezetője arról beszélt: magyar történészek aggódva figyelik azt a lassan fő irányvonallá váló átértékelési hullámot, amely új fényben láttatja a világháborút és a Horthy-korszakot. "Az nem eldöntendő kérdés, hogy ki kit támadott meg, erről nem fogunk vitát folytatni" - jelentette ki, hangsúlyozva, el kell utasítani a rasszista, kirekesztő megközelítéseket. A vitás kérdésekben nem tekintélyelvű, hanem szakmai alapon kell állást foglalni, valóságos vitát kell folytatni - tette hozzá.
Valerij Muszatov történész - az orosz külügyminisztérium diplomáciai akadémiájának professzora, volt budapesti orosz nagykövet - arról tartott előadást, hogy egyre több olyan hamisítási kísérlettel találkozni, amely csökkenteni igyekszik a Szovjetunió szerepét a náci Németország feletti győzelemben, sőt egyenlőségjelet tesz a két akkori ország és vezetői közé. Azt is elmondta, hogy hazájában is élénk vita folyik a szovjet korszak értékeléséről, sok történész egyszerűen kizárná az orosz történelemből azokat az éveket.
A történész arról is szólt, hogy egyre inkább terjed az a nézet, amely a szovjet felszabadítást megszállásként értékeli. Muszatov a Moszkva tér átnevezésével kapcsolatban sajnálatát fejezte ki, és úgyfogalmazott, az az érzése, Budapesten még mindig nem mondtak le arról, hogy eltávolítsák a Szabadság térről a szovjet katonai emlékművet.
(MTI)
VisszaCOPYRIGHT © MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG. Minden jog fenntartva.
1062 Budapest, Bajza utca 54.