Andrzej Wajdának sokat jelent az orosz kultúra

Március 6-án töltötte be 85. életévét Andrzej Wajda lengyel filmrendező, akinek a munkásságában sok orosz vonatkozás is található. A „Hamu és gyémánt”, az „Ördögök”, a „Katyn” rendezője kétszer is megkapta a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál díját, 1970-ben a „Nyírfaliget”, 1975-ben „Az ígéret földje” című alkotásaiért.

Legutóbb a 2008-ban készült „Katyn” filmjének volt orosz (szovjet) vonatkozása, bemutatása az orosz állami TV állomásokon fontos szimbolikus gesztus volt a lengyel-orosz megbékélés megkezdődött folyamatában.

„Moszkvában különös közönség van – gondolkodó, finoman érző, mely vágyik arra, hogy valódi mozit nézhessen, s ettől a rendező is új impulzusokat kap.” – mondja Wajda.  

A lengyel rendező számára saját bevallása szerint sokat jelent az orosz kultúra, legfontosabb szellemi mesterének Dosztojeveszkijt tartja, akinek műveit színpadon és filmen is rendezte.

Wajda a RIAN-nak adott születésnapi interjúbában elmondta, nagyon meglepte őt, ahogyan fogadták „Katyn” c. filmjét Oroszországban. „A filmet elsősorban a lengyel nézők számára készítettem. A lengyel nézők akartak egy ilyen filmet, mert korábban ez a téma nem jelent meg. Soha nem gondoltam volna, hogy filmem Oroszországban is valamilyen szerepet fog játszani a dolgok újraértékelésében.” – mondta Wajda, aki 2010 decemberében magától Dmitrij Medvegyev orosz elnöktől vehette át az orosz Barátság érdemrendet.

(oroszvilag.hu)

Vissza