A 2000. c. folyóirat, Vjacseszlav Nyikonov és H. Tóth Imre a díjazottak között
Az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért és a Ruszisztikai Központ által 2007-ben alapított ruszisztikai díjakat idén hatodszor, november 30-án 18 órakor ünnepélyes keretek között adta át az alapítvány Kuratóriuma az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
A fődíjat, a Pro Cultura Hungaro-Russica Díjat, amelyet 2007-ben Vass Lajos, az Operaház főigazgatója, 2008-ban a Duna TV Filmszerkesztősége, 2009-benGothár Péter filmrendező, 2010-ben Morcsányi Géza műfordító, dramaturg, 2011-ben az Európa Könyvkiadó kapta, idén a 2000Irodalmi és társadalmi havilap szerkesztőségének ítélte oda az alapítvány kuratóriuma a XX. századi orosz-szovjet kultúra és történelem megismerése és megismertetése terén végzett több évtizedes, kimagasló színvonalú tevékenységéért”.
Socius Honoris Causa címet kapott a Ruszisztikai Központ, a magyar ruszisztika ügyének előre mozdításáért V. A. Nyikonov, az Orosz Világ Alapítvány elnöke.
Ruszista Életműdíjban részesült H. Tóth Imre, a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott professzora.
Az Év Orosztanára Domokos Katalin, a Trefort Ágoston Gyakorlóiskola vezetőtanára lett.
Az év legjobb oroszdolgozatáért járó I. díjat Medzibrodszky Alexandra egyetemi hallgató (ELTE BTK) érdemelte ki.
VisszaCOPYRIGHT © MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG. Minden jog fenntartva.
1062 Budapest, Bajza utca 54.