A Házról, amely 40

Szvák Gyula beszéde a budapesti Orosz Kulturális Központban 

A budapesti Orosz Kulturális Központ 40 éves lett. A kerek évforduló alkalmából jubileumi ünnepséget szerveztek az ünnepeltek 2013. október 17-én 16 órától.

"...tanúja lehettem a Ház története cudarabb időszakának, Gleb Visinszkij önfeláldozó küzdelmének, majd a Ház kimúlásának is. És csodálatos feltámadásának. Tanúságtevője annak, hogy a Ház bár elveszett, mégis tovább élt, új alakot öltött és új környezetében tovább tette a dolgát. Hiszen hát küldetése volt: az egyetemes jelentőségű orosz kultúra és annak hordozója, az orosz nyelv magyarországi közvetítése. ..." 

Részlet Szvák Gyula köszöntő beszédéből, aki maga is ünnepeltté vált, hiszen magas rangú minisztériumi kitüntetést kapott "A béke, barátság és együttműködés erősítésért" a magyar–orosz kulturális és tudományos kapcsolatok terén.

Talán nem véletlen, hogy 2013-ban az Orosz KulturálisKözpont kapja a Pro Cultura Hungaro–Russica díjat, amit hagyományosannovember végén, Dmitrij Lihacsov akadémikus születésnapján nyújt át azAlapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért. Idén azonban, születésnapimeglepetésként, a Ház jubileumi ünnepségén került sor az alapítványlegrangosabb díjának átadására, amit az intézmény nevében Valerij Platonovigazgató vett át.

Szvák Gyula beszéde:

Manapság az élettől is elmegy a kedvem, amikor a Kossuth Lajos utcán végig kell sétálnom: bezárt üzletek, rozsdás rácsok között sasszézom. És hát az épületek többsége sem a legszebb formáját mutatja, az elhanyagoltság, a pusztulás, az enyészet martalékává váltak hajdan jobb sorsra érdemes műemlék házaink.

Én, persze, csak a szépre emlékezem és a Semmelweis utcát keresztezve, nem a szittya boltot látom, hanem lelki szemeimmel a hajdani Szovjet Tudomány és Kultúra Házát. Meg a húszéves egyetemistát, akinek mindennap arra vitt az útja a 9-es busz megállójától a Pesti Barnabás utcáig, a Bölcsészkarig.

Negyven éve minden más volt. Vagy mégsem? Hiszen Márhoffer Léna például még mindig itt van, aki oly nagylelkűen és megejtő kedvességgel rendelte a fiatal bölcsész számára a Lenin-könyvtárból az olvasnivalót. És hát én is itt vagyok és talán nem én vagyok a Szovjet Kultúra Házának legrosszabb „befektetése”. Itt írtam a szakdolgozatom legjelentősebb részeit, majd ezek a könyvek alapozták meg a kisdoktorimat, fiatal tanárként ide küldözgettem a tanítványaimat és lett belőlem az orosz kultúra elkötelezett híve, oktatója, kutatója, terjesztője.

Hazudnék, természetesen, ha azt állítanám, hogy az épületben helyet kapó Bajkál étterem soha nem jut ilyenkor eszembe. A leginkább talán az, hogy hányszor nem kaptam benne asztalt, annyira népszerű hely volt. Az egyik legmaradandóbb emlékem mégis ideköt, hiszen itt találkozhattam Dmitrij Szergejevics Lihacsovval és jutott a fiatal tanársegédnek az a megtiszteltetés, hogy együtt kanalazhatta szoljánkáját a kiváló tudóssal, egyszersmind 80-asévek emblematikus orosz értelmiségijével.

De tanúja lehettem a Ház története cudarabb időszakának, Gleb Visinszkij önfeláldozó küzdelmének, majd a Ház kimúlásának is. És csodálatos feltámadásának. Tanúságtevője annak, hogy a Ház bár elveszett, mégis tovább élt, új alakot öltött és új környezetében tovább tette a dolgát. Hiszen hát küldetése volt: az egyetemes jelentőségű orosz kultúra és annak hordozója, az orosz nyelv magyarországi közvetítése. És minden ellenkező híreszteléssel szemben e nemes cél mindig megértésre és befogadásra talál Magyarországon.

A Ház az utóbbi két évtizedben már itt, új helyén áll, tevékenysége összeforrott Valerij Viktorovics Platonov nevével, akihez évtizedes barátság fűz, amelynek alapja a közös szolgálat, a két kultúra közötti élő kapcsolat elősegítése.

Köszönet ezekért az évekért a Háznak, amely mindig társa volt a magyar ruszistáknak, tanároknak és diákoknak, amely mindig orosz vendégszeretettel fogadta be a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság tagjait és rendezvényeit is.

40 év, közben egy rendszerváltás, kormányok jöttek kormányok mentek. A Ház azonban itt van rendületlen és büszkén, ugyanis ez a dolga.

Mert az orosz kultúra nem szezonális termék. Mert a hívei nem konjunktúra lovagok.

És mert jelentősége csak az örökkévalósággal mérhető.

Álljon hát e Ház is még sokáig, az idők végezetéig!

(russtudies.hu)